A másik embernek méricskélés nélkül, nagylelkűen adni. A legteljesebb figyelmet, a legszebb ruhát, a legnagyobb szolgálatot, ünnepet és lakomát rendezni számára. Miért lennék kicsinyes? Életem véges, amíg adhatok, adjak – nagylelkűen!

 A keresztény ember békére törekszik – de nem elvtelenül,minden áron. Nem valami humanitárius folyton—mosolyra. „ Az én békémet adom nektek” – mondja Jézus. Ebből a békéből részesülünk, töltekezünk. Jézus a mi békénk. Ám vannak olyan helyzetek, amikor az összetűzés békétlenséget szülhet – pl. ha egy fiú papi hivatást érez, családja viszont ellenzi – ezt vállalni kell a nagyobb jó érdekében, a béke később visszatér.

A gyermeknek ideái vannak, nem ideológiái.

A részletekben való elmerülés gyakran szentimentalizmushoz, gyávasághoz, önsajnálathoz vezet. Ehelyett fontoljuk meg, és tartsuk szem előtt vándor voltunkat.

Ha többet gondolnánk saját elmúlásunkra, szelídebbek és alázatosabbak lehetnénk. Nem depresszív és kétségbeejtő gondolatok ezek, inkább segítenek távolságot tartani: lemondani apró-cseprő dolgokról. Segít abban, hogy a lényegre figyeljünk.

Krisztus legyőzte a halált. A bűnt és a halált.

Építeni Isten országát, sürget az idő. Az emberek egy részét olyan mélységes szellemi-lelki nyomorúságba taszított az ateizmus és a fogyasztói nihilizmus, hogy tömegekről beszélhetünk már, akik nem tudnak semmi valóságosat önmagukról és Istenről.

A Sátán annyira nem tudja elviselni a fejét széttipró Asszonyt, a Mennyország Királynőjévé koronázott Máriát, az idők hajnalán megkísértett és elbukott Éva neméből való Új Évát, hogy mindent képes bevetni ellene. MINDENT.