KőKrisztus
Feküdni mindvégig
a rácsok mögött, fehér
falak körbe: lehetne
parasztház; kenyérillatos,
szigorú, nagyhírű internátus,
mindenesetre kályha, kemence
lobogna az egyik sarokban.
Itt a szél – gyakori vendég – ki-be jár,
százszorszépek, boglárkák szirmait
sodorja mozdulatlan lábfejedre, a
szótlanságba időnként becsapódik egy
rosszröptű madár, fordul kettőt
a hűvös mészben, és csipogva kirepül.
Ugyanígy öntudatlan hozza a híreket
néhány véreres levél, korai, könnyű hó,
néha megáll egy-egy vándor tétován,
És röpke fohásza végén keresztet vet.
