Messzi menny
Lezárt szemhéjad alatt
kiszikkadt égbolt,
pedig valahol véghetetlen
Ülnek egy lakomát, valahol
örökkön bor a víz.
*
Hiába fáj a van. – már fölfalta
önmagát, szekrénybe zárt
élet voltunk. Ki kérte?
Ki adta?
egyszer felröppent
a hír, hogy megérkezett.
a kulcsok értelmüket vesztették.
*
És akkor a szárnyas szolgák
elözönlötték a földet és lett
nagy jajgatás. Az emberek fiai
egymás arcába haraptak,
vékony, éles hang függött
felettük: a monstrum végül
megadta magát.
*
Arcomon madárként
csapdos árnyék és fény,
lombok suhognak,
nyugtalan zöld anyaméh az
erdő mennék, de magába zár.
*
A szent királylány árván bolyong, csupa sár
Köpenye, fátyla, gyermekként mosolyog
Ezüst tenyerén pöttöm labda a Hold.
*
Zárt, egyenes egész vagy, mint a periódus rendszer
vagy a molekularács
*
Egymásba nyíló arcunk: Mysterium tremendum,
*
Kinyitom a hajnalt, míg várlak is Benned tisztulok.
és a hajnal nagy, sírásra görbült száj a narancssárga
testszagú szőttes—éj után.
*
