Időtlen
A puritán, időtlen kövek
lányok sírását rejtik.
Hajnalban, ha legmélyebb
a bódulat, elővéreznek: volt,
aki egy élet szüzességén át
hordozott pokolrőt vágyakat,
és szótlanul szolgált Urának.
Voltak bátrak, mindent eldobók,
míg a gazdag lányok után csapatban
jártak a legkülönb úrfiak.
Volt, aki egy fekete-fehér álomért
királynői koronát taposott sárba.
Réges-régen, és talán ma is, éltek
itt hősnők, királynők és szentek.
A múltban, s talán ma is vannak
sírig, és azon túl hűségesek, kikben
bánat gyökeret nem verhet, mert szárnyaik
a mennyekbe emelkednek.
Valaki már végigvezetett e házon ötven évvel
ezelőtt, és a fenyőfák lombjait tépte az őszi szél.
Barna könyvek sorakoztak a polcon, és nem
szabadott tudnom, amit tudok, jobban, mint sok
kanonokok…
Amit nem mondhatsz ki: ne mondd ki.
Amit kimondhatsz: áldás, én így szeretlek,
hogy nem látlak mindig.
Az Atyában mindörökké szemléllek.
Ez el se kezdődött, mindörökké tart,
és nem lehet vége:
A Mennyek országában nincs idő.
