Individualizmusnak, „szereplésnek”, kivagyiságnak a liturgiában nincs helye. Pap és hívek együtt jelenítik meg Isten népét. A liturgia rendezettségével, transzcendenciájával, időn kívüliségével a káoszból kozmoszt, a szétdobáltból (diabolos!) rendezettséget hoz létre – visszatalálsz Istenhez, ez által visszatalálsz önmagadhoz.

A liturgia kötött rendje az évszázadok lepárlása. Ám a mag, a lényeg az Utolsó vacsora óta változatlan. Az Utolsó vacsora előtt nem létezett teljes Istentisztelet. A letisztult, egyszerű és ősi mozdulatok, az Ószövetség, az Újszövetség, a Szent Hagyomány és szentjeink, hittudósaink munkái mind benne vannak a liturgiában, melynek a középpontja Jézus Krisztus.

Individualizmusnak, „szereplésnek”, kivagyiságnak a liturgiában nincs helye. Pap és hívek együtt jelenítik meg Isten népét. A liturgia rendezettségével, transzcendenciájával, időn kívüliségével a káoszból kozmoszt, a szétdobáltból (diabolos!) rendezettséget hoz létre – visszatalálsz Istenhez, ez által visszatalálsz önmagadhoz.

A liturgia az emberi cselekedetek között olyan, mint a párlat, a tiszta esszencia –  a lényeg, a szubsztancia van benne, mint a levendulából készült illóolajban: egy cseppben a levendula teljessége, „levendulasága” benne rejlik.

A sablonok felszámolása közelebb vihet az egyének, a személyek tiszteletéhez – ez az ideológia halálhoz vezet(het).

A sarkításból, általánosításból és tipizálásból születhet ideológia. Az ideológia a tömegé. Egyénre lebontva élettörténetek, sérelmek és a valóság létezik.