A profán világból, a kintről érkezett ember bemosódik, bekerül ebbe az időfeletti, tér feletti szakrális valóságba: megszentelődik. Ez nem csak afféle szófordulat: valóban megszentelődik – Krisztus miatt, Krisztus által, Krisztusban.

A liturgia szavak közti és énekek közti csendjével többet kellene foglalkozni, komolyabban kellene venni. A szakrális tér szerepe is lényeges. A világmindenség van jelen a liturgiában – a teremtés és fejlődés, a bűnbánat, élet és halál, a dicsőítés, a megváltás – minden és mindenki a helyére kerül.

Individualizmusnak, „szereplésnek”, kivagyiságnak a liturgiában nincs helye. Pap és hívek együtt jelenítik meg Isten népét. A liturgia rendezettségével, transzcendenciájával, időn kívüliségével a káoszból kozmoszt, a szétdobáltból (diabolos!) rendezettséget hoz létre – visszatalálsz Istenhez, ez által visszatalálsz önmagadhoz.

A liturgia kötött rendje az évszázadok lepárlása. Ám a mag, a lényeg az Utolsó vacsora óta változatlan. Az Utolsó vacsora előtt nem létezett teljes Istentisztelet. A letisztult, egyszerű és ősi mozdulatok, az Ószövetség, az Újszövetség, a Szent Hagyomány és szentjeink, hittudósaink munkái mind benne vannak a liturgiában, melynek a középpontja Jézus Krisztus.

Individualizmusnak, „szereplésnek”, kivagyiságnak a liturgiában nincs helye. Pap és hívek együtt jelenítik meg Isten népét. A liturgia rendezettségével, transzcendenciájával, időn kívüliségével a káoszból kozmoszt, a szétdobáltból (diabolos!) rendezettséget hoz létre – visszatalálsz Istenhez, ez által visszatalálsz önmagadhoz.